A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csoki. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csoki. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 17., péntek

Túrópötty

2014-ben először látogattam haza kicsi szülőfalumba. Ilyenkor az Anyukámmal mindig közösen sütünk-főzünk valami igazán finomat, különlegeset. Mindketten szeretünk pepecselős ételeket készíteni. Főleg azért, mert közben jókat lehet beszélgetni, nevetgélni. Már többször meg akartuk csinálni a következő receptet, de csak most került rá sor. A receptben szereplő mennyiségből rengeteg lesz, így akár fél adagból is elkészíthető. Az íze hasonlít a túró rudiéhoz, ami talán minden kicsi és nagy kedvence.




Hozzávalók:


  • 1 kg túró
  • 1 citrom reszelt héja
  • 5-6 evőkanál darált keksz(amennyit felvesz a túró)
  • 10 evőkanál méz
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 200g csokoládé
  • 1-2 evőkanál olaj
  • színes cukordíszek, apróra vágott mogyoró

Elkészítés:

  1. A túrót, citromhéjat, mézet és a vaníliás cukrot összekeverem, majd kézi mixerrel krémesre turmixolom.
  2. Állagától függően annyi darált kekszet rakok bele, hogy formázható legyen.
  3. Kisebb golyókat formázok belőle, majd 1 órára fagyasztóba rakom.
  4. Felolvasztom a csokoládét az olajjal.
  5. Kiveszem a fagyasztóból a golyókat.
  6. Fogpiszkálót szúrok bele és megforgatom a csokoládéban, majd a cukordíszben, vagy a mogyoróban.(Mivel a golyó hideg, így szinte egyből megdermed a csoki)
  7. Hungarocellbe, vagy parafa táblába szúrom, amíg teljesen meg nem keményedik rajta a csoki.
  8. Kiveszem a fogpiszkálót belőle és pici sütipapírba rakom. Benne is lehet hagyni a fogpiszkálót, így egy nagyon dekoratív "sütinyalókát" kapunk. :)

2013. december 8., vasárnap

Csokis-narancsos cookie



Íme egy olyan recept, ami egy kicsit sem mondható egészségesnek, ám annál finomabb. Ez az a recept, amihez egy csodálatos emlékem fűződik. Napra pontosan tudom, hogy 2012. augusztus 18-án rendezett pro-wrestling gálára készítettem el. Ugyan először nyáron készítettem el, de véleményem szerint ez tipikusan egy téli keksz, köszönhetően a narancsnak, ami elengedhetetlen íze és illata a karácsonynak.
Megosztom hát veletek a receptjét és remélem, nektek is nagyon fog ízleni. :) (A keresőben ezt a receptet is szinte szóról szóra megtaláljátok egy ismert recept oldalon, aminek egy korábbi receptben is említve, annyi az oka, hogy oda is én töltöttem fel.)

        Hozzávalók
·         240 g liszt
·         150 g vaj
·         180 g cukor
·         1 tojás
·         1 cs vaníliás cukor
·         1 fél kk só
·         1 tk sütőpor
·         1/4 kk szódabikarbóna
·         1 tábla apróra vágott csokoládé
·         1 nagyobb narancs reszelt héja


Elkészítés

  •      A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra.
  •      A felolvasztott vajban elkeverjük a cukrot és a vaníliás cukrot.
  •      Hozzáadjuk a tojás és a sót, majd alaposan elkeverjük.
  •      Ráborítjuk a lisztet, arra a sütőport és a szódabikarbónát, majd a narancs reszelt héját és a csokidarabokat.
  •      Kisebb golyókat formázunk belőle és sütőpapírra rakjuk.
  •      A sütőbe téve szét fog folyni és nagyjából 10 perc alatt szépen arany színűre sül.
  •      Ezután hűlni hagyjuk, majd óvatosan leválasztjuk a sütőpapírról.




Niki