2013. december 8., vasárnap

Fűszervajjal töltött csirkemell, baconbe tekerve


A címben szereplő fűszervaj helyesebben úgy lenne, hogy "hamis fűszervaj", ugyanis vaj helyett a kedvenc zsiradékomat, a kókuszzsírt használtam, amiről a későbbiekben szeretnék egy teljes bejegyzést csinálni. Ez a recept nem feltétlenül a legolcsóbb, de nem is olyan rendkívül drága, hogy néhányszor ne engedhetné meg magának az ember, ráadásul pofátlanul finom.
Tehát akkor a recept, azon mennyiségek alapján, amivel én dolgoztam. Szerencsémre így árban sem jöttem ki olyan rosszul, ugyanis csupán 2 emberre kell főznöm:
Hozzávalók
·         1 egész csirkemell filé
·         200g bacon (Amit én vettem abban 12 db volt, de csak 9 darabot használtam fel belőle)
·         2-3 evőkanál kókuszzsír
·         friss petrezselyem
·         kakukkfű, rozmaring
·         só, egy kevés bors
·         fél vöröshagyma

Elkészítés
A kókuszzsírból, petrezselyemből, a fűszerekből és a vöröshagymából botmixerrel vagy aprítógéppel fűszervajat csinálunk. Az egész csirkemellet félbevágjuk, majd, mint ahogy a zsemlét is szokták, bevágjuk és belekenjük a fűszervajat. Ezután visszahajtjuk, majd baconbe tekerjük. Így két rudat kapunk, amit egyesével betekerünk alufóliába. Előmelegített sütőben körülbelül 15 percig sütjük, majd óvatosan eltávolítjuk róla az alufóliát (vigyázzunk, mert az alufóliából előtörő gőz sérülést okozhat). Visszatéve a sütőbe addig sütjük, míg a bacon szépen meg nem pirul. Rizzsel  és párolt zöldséggel tálaltam, de nagyon finom lehet gerslivel, vagy tört krumplival is.


Niki


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése